Oldalak

2011. november 22., kedd

Mindenféle földi jóval grillezett camembert






Igen, igen,  tudom, ez egy lejárt lemez és rajtam kívül már mindenki számtalan variációját elkészítette. Hozzám most ért el, pontosabban a legutóbbi borvacsorán. Azon kívül, hogy nagyon ízlett, azért is maradt számomra emlékezetes, mert két olyan ember csinálta, akik eddig kívülről láttak csak konyhát.  Na jó, ez azért túlzás, de a főzés tényleg távol áll tőlük. Két srác, akik ez alkalommal párt cseréltek és együtt sürögtek-forogtak a konyhában. Nagyon nagyra értékeltem és tényleg nagyon ízlett a grillezett camembert, amit megtűzdeltek fokhagymával, meg azt hiszem dióval. Mellé pirítóst adtak, sült diót és jó erős zöldpaprika karikákat, a részletekre már nem emlékszem. Meg egy pohár nagyon finom bor is járt hozzá, arra viszont tisztán emlékszem (hiszen még csak a második fogásnál tartottunk, később jött a homály :)) : a Hárs pincészet egyik biobora volt az, mégpedig a Hárslevelű.

Én pedig a dión és a fokhagymán kívül körte darabokat és kakukkfűágat dugdostam a sajtba. A dobozában nem mertem megsütni, mert féltem, hogy kigyullad az a vékony fa doboz :). Előételként elég egy személy részére egy fél sajt is.

Mi kell hozzá?

1 fa dobozos camembert
2-3 gerezd fokhagyma
1-2 szelet körte
néhány szem dió
1 szál kakukkfű
kevés olaj

Hogyan készült?

A sütőtt 200 fokra előmelegítem.  A sajtot megszurkálom és belenyomkodom a felszeletelt fokhagyma gerezdeket, a diót, a körtét és a kakukkfüvet. Egy nagy darab sütőpapírra tettem, meglocsoltam egy kevés olajjal és bebugyoláltam. Alufóliából csináltam egy vastagabb gyűrűt és a becsomagolt sajt köré erősítettem, hogy ne folyjon szét a sütőben. Kb. 10 percig sütöttem, majd elzártam a sütőt és bent hagytam még úgy öt percig, hogy a fokhagyma megpuhuljon a sajtban. Amikor kivettem, papírostul visszatettem a dobozába és körben letépkedtem a papírt.
Nagyon mutatós dolog, akár az ünnepi menüsorba is beilleszthető.

2011. november 18., péntek

A mi kis baráti borvacsoráink


Tavaly ősszel ilyen tájban felhívott minket egy kedves barátunk és felesége, hogy borvacsorát rendeznek otthon, náluk. Összesen 6 pár vett részt rajta:  mindenki elkészítette otthon a rá jutó fogást és beszerzett két üveg, hozzá illő bort. Aztán szépen kirittyentettük magunkat, a fazékkal, lábossal, tepsivel, kinek mi, és a két üveg borral megjelentünk a barátainknál, ahol szépen terített, gyertyafényes asztal várt minket.
A feladat az volt, hogy a lányok bemutatják az általuk elkészített ételt, a fiúk pedig a hozzá választott borról mesélnek. Volt még egy szabály: a párok nem ülhettek egymás mellett és minden fogásnál helyet cseréltünk. Ez főleg akkor izgalmas, ha több, egymást nem ismerő ember kerül egymás mellé.
A köszöntő ágyas/mézes/kisüsti után mi lányok a konyhában gyülekezünk és bekukkantunk egymás fazekába, a srácok meg közben a harmadik aperitivet töltik ki maguknak. Majd jönnek a kiselőadások az ételekről és a borokról: hideg előétel, meleg előétel, leves. Itt tartunk egy kis pihenőt. Egyrészt már semmi nem fér belénk, mert a hideg előétel is olyan finom volt, hogy már azzal majdnem sikerült jóllakattuk magunkat. Nagyon kell türtőztetnie magát az embernek. Másrészt a főételekhez általában szükségük van a készítőnek egy kis időre. Amíg elkészül a könnyű főétel, addig a többiek beszélgetnek, táncikálnak, friss levegőt szívnak.
Majd jön a második felvonás, az est fénypontja, a két főétel, 11 körül pedig a finálé a desszerttel. Majd az est folytatódik öröménekléssel, örömzenéléssel, örömtáncolással, dumcsizással, egészen addig, amíg a sofőr meg nem érkezik, hogy hazaszállista az illuminált vendégeket a saját autóikon. Mert olyan nincs, hogy az egyik nem iszik, mert vezet. Ez kizáró ok. :) Másik kizáró ok a gyermek jelenlét. Ez szigorúan hmm..  lazulós, felnőtt buli. ;)



A képek egy nyári borvacsorán készültek, ami pont a zimankós júniusra esett. Volt egy kis tábortűz is, hogy meg ne fagyjunk. A beszámolót szándékosan hagytam mostanra, mert szerintem igazán  a hideg, téli, behúzódós időszakban esik jól az embernek egy ilyen esemény.
A nyári menüre csak részleteiben emlékszem. Én voltam a desszert felelős, pavlovát csináltam rózsavizes málnaszósszal és  házi vanília fagyival, amit még itthon lefényképeztem, íme:



A legutóbbi viszont élénken él az emlékezetemben, ismertetem is a menüt, kapaszkodjatok:

1. hideg előétel: nyers zöldségek padlizsános, diós sajtkrémes és körözöttes mártogatóssal
2. meleg előétel: fokhagymával, körtével és dióval grillezett camembert
3. leves: sütőtök krémleves
4. főétel: muskotályos, tejszínes rókagomba spagettivel
5. főétel: grillezett lazac citromos snidling mártással és rozmaringos párolt sárgarépával
6. főétel: narancsos szarvascomb erdei gyümölcsmártással
7. desszert: tiramisu mandulás borral

Khmm, nem kommentálom... :))))

Ennél zseniálisabb baráti összejövetelen eddig még soha nem voltam. Az eleje elegáns, emelkedett, izgalmas, majd átcsap cipő lerugós, asztalon táncolós féktelen buliba. Januárban mi leszünk a házigazdák!

Ez most nagyon nem gasztro


 Mivel a bejegyzés nagyon nem gasztro, itt két mondatnál többet nem is szánok az eseménynek.
Új blogom indulásával egyidejűleg a www.babaproject.hu-val közösen nyereményjáték indítottunk, ami mától vasárnapig tart. Részletek a másik blogon!

2011. november 12., szombat

Grillezett padlizsán joghurtos tahini öntettel

A padlizsán előtt egy szolgálati közlemény: a vanília akció november 15-ig tart. Aki még nem rendelte meg a karácsonyi sütéshez szükséges adagját, az még megteheti. Részletek itt.



Végtelenül egyszerű és gyorsan elkészíthető,  ámde annál nehezebb ételről van szó. Valamelyik nap ez volt az ebédem és annyira eltelített, hogy aznap nem is ettem többet. :) A recept egyébként teljes egészében a GoodFoodról van, semmit nem változtattam rajta. Árválkodott a hűtőben egy padlizsán és elkezdtem padlizsános receptek után kutakodni a neten. Érdekes módon minden hozzávaló volt itthon. Azaz majdnem, mert tahinim nem volt. Volt viszont szezámmagom, így kb. plusz két percembe tellett egy jó kis tahinit elkészíteni. A Google elsőként Szepyke blogján található dobta ki, úgyhogy az alapján készítettem el. Annyi különbséggel, hogy én több vizet tettem hozzá, mint Szepy. A tahini receptet most külön nem írom le, aki kíváncsi az elkészítésére, kattintson ide! Ja, és az egészet megszórtam mazsolával. Valahogy odakívánkozott.


Mi kell hozzá?

2 padlizsán
3 ek görög joghurt
1 ek tahini
1 gerezd fokhagyma
citromlé
olaj
só, bors,
koriander, esetleg petrezselyem, vagy akár mazsola

Hogyan készült?

A grillserpenyőt felforrósítom. A padlizsánt szeletekre vágom, mindkét oldalukat vékonyan megkenem olajjal és a forró serpenyőbe teszem. 1-2 perc alatt szép csíkosra sütöm. A megsült szeleteket tányérra teszem, megsózom, megborsozom. A tahinit összekeverem a joghurttal, az összezúzott fokhagymával és néhány csepp citromlével. Majd ezt rákanalazom a padlizsánra, megszórom korianderrel vagy petrezselyemmel és mazsolával.



LinkWithin

Related Posts with Thumbnails